
Kettesben Görögországban – mert mindenkinek jár a kikapcsolódás
Egyiptom ebből a szempontból is kiemelkedő, hiszen a vásárlásnak, piacoknak, bazároknak rendkívül nagy kultúrája van. Így még abban az esetben is érdemes készülni némi shoppingolásra, ha a szállást és az étkezést már előre megoldottuk egy utazási irodán keresztül. Bemutatjuk, hogyan érdemes alkudozni, mennyi pénzzel kell készülni és milyen árukat érdemes akár szuvenírként vásárolni!
Tegyük fel, hogy a szállást és az étkezést, vagy legalábbis annak egy részét már befizettük az utazási irodánál, ezért lényegében csak napközbeni költőpénzzel kell készülnünk. Mindenkinek a terveitől és egyéni igényeitől függ, hogy mennyi pénzt érdemes magával vinni, pár átlagárral megpróbálunk segíteni ennek a kiszámolásában.
Egyiptomban a hivatalos pénznem az egyiptomi font. Mivel ezt nem lehet kivinni az országból ezért nem tudunk előre váltani, csak a helyszínen. Érdemes azonban dollárral vagy euróval készülni és azt váltani helyi valutára. Az árfolyam viszonylag stabil, 1 egyiptomi font 11 forint körül mozog, természetesen indulás előtt érdemes tájékozódni az aktuális rátáról.
Összességében elmondható, hogy Egyiptom olcsóbb Magyarországnál, két főre egy éttermi vacsora például 400 és 1500 egyiptomi font között alakul. A kávézók sem drágák, az éjszakai élet viszont meglepően borsos, mivel a muszlimok nem igazán isznak alkoholt.
Az egész egyiptomi vásárlási kultúra középpontjában állnak a piacok és a bazárok. A legtöbb városban az óváros részeként a mai napig működnek színes, nyüzsgő piacterek, amit érdemes turistaként is felkeresni. Rengeteg kézműves terméket, különleges ételeket, ékszereket, ruhákat, parfümöket találhatunk ezeken a helyeken, lenyűgöző sokszínűségben.
Ráadásul gyakran nem is csak egy piactere van a városnak! Kairóban például a Khan el-Khalili Bazár a legrégebbi és legismertebb bazár, ahol kézműves termékeket, ékszereket, szőnyegeket vásárolhatnak a látogatók. De például az El Moez utcán is sorban követik egymást az árusok, a Hussein Bazárban pedig kifejezetten vallási és művészeti tematikájú tárgyakat lehet beszerezni. Érdemes beszélni az idegenvezetővel és a segítségét kérni abban, hogy merre érdemes elindulni.
A bazároknak elemi részét képezi az alkudozás. Ez elsőre ijesztőnek tűnhet, azonban a helyiek nem veszik rossz néven, ha részt veszünk ebben a tevékenységben, persze tisztelettel kell lenni irányukba. Bizonyos értelemben erre rá is vagyunk kényszerítve, hiszen az árusok, de még a taxisok is először magasabb áron fogják kínálni a szolgáltatásukat, illetve portékájukat.
Épp ezért érdemes előzetesen megkérdezni az idegenvezetőt, vagy a szállodai személyzetet, hogy nagyjából milyen árakra számítsunk, ha szeretnénk venni egy sálat, vagy táskát, vagy éppen mi az az összeg, amit már ne fizessünk ki a taxiért.
Az utazás során beszerezhetünk olyan szuveníreket, amelyek aztán később is emlékeztetnek az országban töltött időre. Egyiptom ebből a szempontból is kiemelkedő, rengeteg különlegességet hozhatunk onnan haza. Persze, a bőröndök tároló kapacitását mindenképpen érdemes figyelembe venni, azonban a következő termékekre érdemes figyelni.
Pálmalevelekből készült tárgyak: Egyiptomban sok mindenre használják a pálmalevelet, például kalapok, kosarak vagy szőnyegek készítéséhez.
Vizipipa és dohány: Egyiptom híres a vizipipa, vagy más néven shisha használatáról. Igazán különleges darabokat lehet kint beszerezni, azonban szem előtt kell tartani a vámköteles termékeket, valamint gondoskodni kell róla, hogy az út során ne sérüljenek az üveg eszközök.
Arany és ezüst ékszerek: A bazárokon számtalan különleges, kézműves ékszert kínálnak, ráadásul kis helyen is elfér és lényegében a végtelenségig használható.
Illatszerek: A különleges Közel-keleti illatokat haza is hozhatod, egy egzotikus parfüm vagy kölni pedig ajándéknak is tökéletes.
Utazz Te is Egyiptomba az Anubis Travel jóvoltából! Ha pedig már az egzotikus országban jársz érdemes körbenézni a bazárokon is, hiszen a helyi kultúra sarokkövét képezik!